Magyar Onkológusok Gyógyszerterápiás Tudományos Társasága (MAGYOT) VI. Kongresszusa
Kedves Kollégák!
Nagy szeretettel hívjuk Önöket, hívunk Benneteket a MAGYOT 2012-es Kongresszusára. Helyszínnek eredetileg a Gödöllői Királyi Kastélyt terveztük, de örömmel választottunk olyan helyszínt, ami az ünnepelt díszvendégünk, Eckhardt Professzor Úr által könnyebben megközelíthető. Ezért maradtunk a jól bevált Hotel Flamenco mellett.
Csütörtökön 14 órakor tudományos referátumokkal kezdődik a program. Előtte lehetőség van a helyszínen ebédelni. Párhuzamos szakdolgozói szekciót is hirdettünk, melynek témája a sugárterápia aktuális kérdései. A továbbképzés teszt vizsgával zárul, akkreditációja folyamatban van. Szeretettel várjuk erre a továbbképzésre a szakdolgozó kolléganők jelentkezését. 19 órától vacsora, cigányzenés aláfestéssel, majd tánc, nótázás. Minden jelenlévő népdal és magyar nóta szövegkönyvet kap.
A pénteki nap Eckhardt Professzor Úr köszöntésével kezdődik, 9 órakor. Ezt követően 10 órakor tudományos ülés, felkért előadókkal. A helyszínen ebédre nyílik lehetőség.
Délután folytatódik a tudományos ülés, majd gyógyszercéges szimpóziumok következnek. A szünet után még egy kis tudomány, majd fél 6-kor tisztújító közgyűlés lesz. A közgyűlés után kamarazene, fogadás a helyszínen.
A szombati nap délelőttjén poszter szekció, majd még néhány szakmai előadás, 12.30-tól pedig ebéd.
Ebéd után fakultatív programként a Magyar Nemzeti Galériába szervezünk tárlatvezetést, ahol a „Hősök, királyok, szentek - A magyar történelem képei és emlékei” című kiállításon többek között megtekinthető Munkácsy Mihály „Honfoglalás” című nagyméretű festménye is, melyet erre az alkalomra a Parlamentből szállítottak át.
Hölgyprogramként és azok részére, akik nem tudnak a szombat délutáni programon részt venni, valamennyi kongresszusi napon megszervezzük ezt a kihagyhatatlan tárlatvezetést.
Minden résztvevőnek szakmailag tartalmas időtöltést, baráti kapcsolatépítést, lélekben felüdülést kívánunk.
Géczi Lajos s.k. Dr. Cseh József s.k.
Időpont: 2012. Mar. 08. - 2012. Mar. 10.
Helyszín: Budapest, Danubius Hotel Flamenco
Regisztráció
Program
2012. március 8. (csütörtök)
14.00 – 14.30 Megnyitó
Géczi Lajos, Cseh József
14.30 – 16.00 Tudományos program
Üléselnök: Cseh József, Küronya Zsófia
14.30 – 14.50 Nyitott kérdések a vesetumor kezelésében
Bíró Krisztina
14.50 – 15.10 Újabb terápiás lehetőségek a kasztráció-rezisztens csontmetasztázissal járó prosztata tumorban
Küronya Zsófia
15.10 – 15.30 BRAF mutáció melanoma malignumban
Liszkay Gabriella
15.30 – 15.50 Aktualitások a tüdőrák kezelésében
Bittner Nóra
15.50 – 16.20 Szünet
16.20 – 18.00 Tudományos program
Üléselnök: Géczi Lajos, Nagyiványi Krisztián
16.20 – 16.40 I. stádiumú, seminomatosus heredaganatos betegeink Carboplatin monoterápiájával szerzett tapasztalatainak bemutatása
Németh Hajnalka
16.40 – 17.00 Reativ oxigén származékok a daganatos megbetegedésekben
Nagy Péter
17.00 – 17.20 Az emlőtumor mono- és multigénes biomarkereinek integrálása egy online elérhető diagnosztikai rendszerbe
Győrffy Balázs
17.20 – 17.40 Onkológiai klinikai vizsgálatok Magyarországon: múlt, jelen, jövő
Baki Márta
17.40 – 18.00 Cervix komplex nem sebészeti kezelése: nézetek és állásfoglalások
Hadjiev Janaki
2012. március 8. (csütörtök)
14.30 – 18.00 Párhuzamos szakdolgozói szekció - A sugárterápia aktuális kérdései
14.30 – 15.00 A sugárterápia története
Major Tibor (orvos-fizikus, OOI Sugárterápiás Osztály)
15.00 – 15.30 Modern sugárterápia
Major Tibor (orvos-fizikus, OOI Sugárterápiás Osztály)
15.30 – 16.00 Besugárzási technikák
Harányi Gabriella (vezető rtg. asszisztens, OOI Sugárterápiás Osztály)
16.00 – 16.15 Szünet
16.15 – 16.40 Sugárterápia mellékhatásai, kezelése. Ápolói kompetenciák
Szőke Ilona (főnővér, OOI Sugárterápiás Osztály)
16.45 – 17.15 A sugárterápia genetikai vonatkozásai
Gundy Sarolta (osztályvezető, OOI Oncocytogenetikai Osztály)
17.15 – 18.00 Tesztvizsga
A szakdolgozói program akkreditációja folyamatban.
18.30 Kamarazene
19.00 – 20.00 Állófogadás
2012. március 9. (péntek)
09.00 – 10.00 Megnyitó - Prof. Dr. Eckhardt Sándor akadémikus köszöntése
Prof. Dr. Kásler Miklós, Prof. Dr. Oláh Edit, Prof. Dr. Bodrogi István,
Prof. Dr. Gődény Mária, Dr. Géczi Lajos, Dr. Cseh József
10.00 – 12.00 Ünnepi Tudományos Ülés
10.00 – 10.20 Kasztráció utáni szoros követés
Bodrogi István
10.20 – 10.40 Biohasonló készítmények hatásosságának és biztonságosságának bizonyítása
Kerpel-Fronius Sándor
10.40 – 11.00 Thermodinamika és onkológia
Telekes András
11.00 – 11.20 Új prognosztikus tényezők emlőrákban
Kahán Zsuzsa
11.20 – 11.40 A jövő utjai a HER2-ellenes antitest terápiában
Pápai Zsuzsa
11.40 – 12.00 Everolimus kezeléssel szerzett tapasztalataink előrehaladott vesedaganatos betegeknél
Gyergyay Fruzsina
12.00 – 13.30 Ebéd
13.30 – 14.10 Tudományos program
Üléselnök: Bodrogi István, Baki Márta
13.30 – 13.50 Fejnyak daganatok korszerű kezelése
Remenár Éva
13.50 – 14.10 Új entitás az onkopulmonológiában. Az EGFR mutáns tüdőrák.
Ostoros Gyula
14.10 – 14.20 Szünet
14.20 – 15.20 Pfizer szimpózium
15.20 – 15.30 Szünet
15.30 – 16.20 Roche szimpózium
16.20 – 16.40 Szünet
16.40 – 17.30 Tudományos program
Üléselnök: Pikó Béla, Kner Erika
16.40 – 17.10 Új lehetőség perifériás fájdalom csillapítására: capsaicin tapasszal
Embey-Isztin Dezső
17.10 – 17.30 Angiogenezis gátlás az epithelialis petefészek daganatok gyógyszeres terápiájában
Révész János
17.30 – 19.00 Közgyűlés
19.30 – 23.00 Vacsora, fogadás
2012. március 10. (szombat)
09.00 – 09.50 Poszterszekció
Üléselnök: Bodrogi István, Bíró Krisztina
09.50 – 11.00 Tudományos program
Üléselnök: Gyergyay Fruzsina, Bittner Nóra
10.00 – 10.20 Kell-e félni a biosimilarektől?
Buzás Zsuzsanna
10.20 – 10.40 Molekulárisan célzott radioterápia és képalkotás: a Na+/I- symporter múltja, jelene és jövőbeni távlatai
Dohán Orsolya
10.40 – 11.00 Mellrákos betegek házipatikája
Simon Tamás
11.00 – 11.20 Szünet
11.20 – 12.00 Tudományos program
Üléselnök: Gyergyay Fruzsina, Géczi Lajos
11.20 – 11.40 GST polimorfizmus szerepe a cisplatin okozta ototoxicitásban
Novák Hunor
11.40 – 12.00 Vesetumoros betegeink eredményes sorafenib terápiájának elemzése
Maráz Anikó
12.00 – 12.20 Challenge-rechallenge. Újraindított, többedik vonalbeli kezelésként alkalmazott sunitinib (Sutent) kezeléssel szerzett tapasztalataink, előrehaladott/áttétes vesesejtes daganatos betegekben
Nagyiványi Krisztián
12.20 A kongresszus zárása
12.20 – 13.30 Ebéd
Letölthető dokumentumok:
- 68_magyot2012_elso_ertesito_small.pdf
Méret: 127857 KB - 68_egyeni_reglap_magyot2012.doc
Méret: 668672 KB - 68_program_magyot2012.doc
Méret: 670208 KB
